Szerencsésen átköltözött az udvarházba. Az asszonyság a nagy konyhában fogadta, amely akkora volt, mint a Vörösmarty utcai lakás egésze. Régimódi, hatalmas tűzhely terpeszkedett benne, amelyet még fával raktak meg, a hasábok mellette voltak felhalmozva, a kéménynyíláson bátran három nagyhasú Mikulás is átcsusszanhatott volna.

Nagy tölgyfaasztalnál készítették az ételeket, ettek, beszélgettek, éltek. Maga az asszonyság valóban olyan volt, mint Viki gondolta, portugál nőhöz képest magas, megtermett, erős fekete haját kontyban hordta, arany fülbevalói súlyosan csüngtek a füléből, ötven éves lehetett. Hangos volt és sokat nevetett, mindjárt ott marasztalta Vikit egy caldo verdére, a portugálok hagyományos zöld levesére, amely olyan növényből készült, amelyet Viki még sosem látott, vékony csíkokra metélt zöld levélből, néhány karika kolbász is úszott a rendkívül sűrű lében. Hozzá kukoricakenyeret törtek, amely kerek volt és olyan hatalmas, sűrű, hogy egyben 5 kilót nyomott.

Az asszonyságon kívül ott lábatlankodott a konyhában egy nyeszlett, könyvelő kinézetű kis emberke is bolyhos, kockás mellényben és kitérdelt kordnadrágban. Az nem derült ki, hogy milyen minőségben van jelen, de nyilvánvalóan az asszonysághoz tartozott, mert tegezték egymást és a portugálok a fiatalok kivételével nagyon is formális népek.


Ki-be járkált még két-három ember, akiknek a szerepe és státusza még kevésbé vált világossá, volt két vékony fiú, egy tenyeres-talpas lány felmosóvödörrel (vajon az asszonyság lánya vagy takarítónő, szobalány?), és gyerekek is akadtak, de csak a hangjukat lehetett hallani.


Dona Deolinda szövegéből Viki messze nem értett mindent, de az asszony nem is igen várt feleletet, inkább ő beszélt, röviden ismeretette a házirendet: a lányok szobáikat maguk takarítják, de a fürdőszobába és a konyhába hetente egyszer a szobalányt is beküldik, Mafalda szerint nem sok eredménnyel.

Azt Dona Deolinda is hangsúlyozta, hogy férfilátogatót nem fogadhatnak, ő csak jó családból való lányokat szállásol el, és Vikiről látszik, hogy jó családból való, ezért megbízik benne. Viki ezen magában mosolygott, messziről jött ember azt mond, amit akar, de neki még csak a száját se kellett kinyitnia, ránézésre úgy ítélték, hogy tisztességes lány, az ő fogalmaik szerint. Ami itt valószínűleg annyit jelentett, hogy még szűz? Ezt ilyen nyíltan senki nem fogalmazta meg, de a szőke haj, a kék szem és az illedelmes viselkedés megtette a magáét. Az asszonyság jóravaló teremtésnek ítélte, és ezzel el volt intézve.

Mikor megették a levest és felhajtották a jófajta házi bort (Viki meglepetésére ez tényleg jófajta volt, az Alentejóról, ahol az asszonyság valami birtokfélével rendelkezett), Dona Deolinda elbocsátotta a lányokat és sok boldogságot kívánt Vikinek az ottlakáshoz.


Február első napján már együtt indultak az egyetemre. A január végi napos, tavaszias időt elmosta az eső, szürke is fázós reggelre ébredtek. A lányok között nem esett több szó az első esti kávézásról, főleg Sérgióról hallgatott mindenki. Viki nem merte még azt se megkérdezni, vajon a szociológia ugyanott van-e, mint a portugál tanszék. De valószínű volt, hát remélte, hogy majd véletlenül is összefutnak. Érezte, hogy csak a fiún múlik, lesz-e folytatás. Nehezen türtőztette magát, annyira szeretett volna beszélni valakivel az érzéseiről. Jobb híján Katinak írt levelet, bár tudta, hogy kevés esélye van a válaszra. Megírta neki a telefonszámát is.


Az egyetem épületét kert vette körül, de azt sem igazán gondozták, kicsit elvadultnak tűnt. Maga az épület maximum 20-30 éves lehetett, jellegtelen volt, mondhatni ronda. Linóleumos folyosók, üvegfalak, zajos és füstös bár. Úgy tűnt, a bárban dobog az intézmény szíve, mikor megérkeztek, tele volt.

Ahhoz, hogy bármit magukhoz vehessenek, először a kasszánál kellett sorbaállni, aztán a pultnál tolakodni, itt már nem volt se sor, se rend, csak cetlikkel hadonászó kezek, amelyekből találomra kapkodták ki a rendeléseket a leharcolt, már reggel fáradt kinézetű pincérek és pincérnők. Egy kreol bőrű, szemüveges férfi látszott a főnöknek, üvöltözve kommunikált a többiekkel, néha ingujjával letörölte gyöngyöző homlokát, a kávégép mellett és ebben a tömegben nagy volt a meleg.

Egyébként viszont fázós egy épületnek bizonyult a bölcsészkar, a termekben kabátban ült mindenki, volt, hogy még a fal egy darabja is hiányzott, de ez nem változtatott a klímán, a fűtés intézményét errefelé még nem találták fel. Mafalda és Amália először szertartásosan megkávéztak, Viki is csatlakozott hozzájuk – mint elég hamar kiderült, itt nem divat odahaza reggelizni, ezt mindenki valamely kávézóban vagy az egyetem bárjában intézi el. Többnyire állva. Sokan már a reggeli tejeskávéhoz szorgalmasan szívták a bagót. Nemdohányzó rész természetesen nem létezett.

Mindenki beszélt, hadonászott és nevetgélt, olyan nagy alapzaj volt, hogy Viki alig hallotta, mit beszél két társnője. Nemsokára feltűnt Gonçalo, ami egészen felvillanyozta Vikit, noha igyekezett leplezni. A fiú sajnálkozva nézett a nyúzott arcú Mafaldára, és megpróbálta felvidítani. Amália összetalálkozott valami barátnőjével és feltűnően vihogott valamin. Viki a tömegben Sérgio arca után kutatott, minden eredmény nélkül.


Elköszönt a többiektől, hogy végre egyedül lehessen, megnézze az épületet, megkeresse a kurzuskínálatot, bejelentkezzék a titkárságon. Mivel kutatási ösztöndíja volt, semmilyen tárgyat nem kellett felvennie, válogathatott kedvére, vagy éppen úgy is dönthetett, hogy csak a könyvtárban ül és katalógusokat böngész, könyveket vesz ki és olvas, jegyzetel.

De szeretett jó órákra járni, ezért először a bejárat mellett kifüggesztett hatalmas listát kereste meg, amelyről kiválasztott egy középkori és egy reneszánsz portugál irodalmat, egy portugál szólásmondások és népi rigmusok órát és egy XIX. századi brazil regény című kurzust. Feljegyezte az időpontokat és a helyszíneket, aztán megkereste a titkárságot. Mikor bekopogott, nem kapott választ, várt és várt, kezdett ideges lenni, hát ismét kopogott. Megint semmi. Végül benyitott. Az előtérben nem volt senki. Félénken bemerészkedett, bekukkantott egy belső szobába, ott se látott senkit. Dolgavégezetlenül kioldalgott. Majd visszajön később – gondolta és elindult a könyvtár felé.


A folyosók most elhagyatottak voltak, elkezdődtek az órák, a bárban is alig lézengett valaki. A könyvtárba egy üvegajtón keresztül lehetett bejutni, odabent pult mögött két öregember állt. Viki köszönt és előadta, hogy szeretne beíratkozni. Az egyik öreg ráförmedt, hogy mutassa a diákigazolványát. Diákigazolvány? Fogalma sem volt, hogy szerezhetne ilyet. Mégis, honnan került ide? Külföldi ösztöndíjas? Akkor a titkárságon kérjen, ameddig nincs igazolványa, nem mehet be a könyvtárba. És katalógusokat se nézhet? Dehogynem, ott a folyosón a katalógusszoba, számítógépen kereshet rá a könyvekre. Az öregemberek már hátat is fordítottak neki és tovább fecsegtek arról, hogy a hétvégén melyik csapat kapott ki és miért.


Viki megkereste a katalógusszobát. Néhány számítógép állt ott, egy lélek se lézengett arrafelé. Leült az egyik képernyő elé, de teljesen tanácstalan volt, ugyanis még sose volt dolga computerrel, jobban mondva azóta, hogy a gimnáziumban egy osztálytársa megírt helyette egy futószalagos pakolás témájú programot, még csak közel se került egy ilyen masinához. Nyomogatta a billentyűket, de nem tudta egyik rubrikából a másikba helyezni a kurzort (nem, mintha ezt a szót akkor ismerte volna). Nagyon elkedvetlenedett az egésztől. Szép kilátások. A könyvtárat nem tudja használni. A titkárságon senki. És Sérgiót se látta viszont.


Megvonta a vállát, felállt és visszament a bárba. Végül is a legfontosabb az, hogy bankszámlát nyisson az ösztöndíj miatt. Remélte, hogy majd elmegy vele valaki, de tulajdonképpen nem volt senki, akit szívesen megkért volna rá. Mindig is szerette egyedül intézni a dolgait, vagyis nem szerette, dehogy szerette, inkább csak szívességet kérni utált. És nem is tudott. Elindult a zuhogó esőben, hogy bankot keressen.

A bejegyzés trackback címe:

https://carmesina.blog.hu/api/trackback/id/tr221364433

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rita24 2009.09.07. 15:26:14

Szia!

Nekem nagyon tetszik a formálódó regényed! Izgalmas, és minden nap benézek, hogy van -e fenn új rész:) Csak így tovább !

Rita

Carmesina · http://carmesina.blog.hu/ 2009.09.07. 22:15:01

@Rita24: Köszönöm a biztatást, holnap reggel megint jön egy új rész :) Örülök, hogy tetszik!
süti beállítások módosítása